Gyorskölcsön

Friss topikok

2007.11.30. 16:36 bogyisz

Vidéki srác, ha feljön Pestre…

Ha valaki azt hinné, hogy a dorogi szénbánya bezárásával a dorogi virtus is kifújt, az téved. Peer Krisztián költő és drámaíró még ma sem felejtette el a vadvízi szárnyasok és tóparti fák neveit, s gombagyűjtői szakértelmének is csodájára járhatott volna ország-világ, ha nem futottunk volna ki az idényből. Amatőr madarász és természetbúvár múltjára már csak nosztalgiával néz vissza, azt is csak stábunk kedvéért. Az információs forradalom lelkes híve jelen időben él, s a nagyváros közéleti színterein érzi otthon magát.
Vérbeli pesti íróvá vedlett időközben, aki a nagy elődök hagyományait követve törzskávéházakban gyarapítja életművét – legalábbis jobb híján, míg kalandos lakásfelújítása tart.


Mostanság a színházi szakma és közönség berkeiben cseng egyre ismerősebben Peer Krisztián neve. Kortárs drámaíróként jegyzik, bár pályája kezdetén nemzedékének reménykeltő költőjeként startolt. Tárgyilagosan nyilatkozik szakmai pálfordulásáról: a közösségi lét, a csoportban alkotás lett az igazi közege, amiről a Szabó Réka társulatnál vendégeskedve mi is meggyőződhettünk. Aztán következett mindannyiunk kálváriája: Krisztián a bohém művészről alkotott képet erősítve az egyik kulcs fontosságú forgatási helyszínen, lakása bejáratánál közli, hogy nincs nála kulcs. Míg lélegzet után kapkodunk, bepillantást enged drámaírói fantáziájának működésébe. Improvizált „egypercesében” a kulcs elvesztése a konfliktustól a katarzisig vezető motívum, egész életére is jellemző szimbólum gyanánt. Helyzetünk ettől nem lesz kevésbé drámai, csak azt nem tudjuk, hogy komédia vagy tragédia-e, amibe csöppentünk. Napunk első felét a gombászás kudarca árnyékolta, s a fog vacogtató hideg a dorogi tóparton, most meg egy lerobbant pesti bérház huzatos folyosóján várunk valami csodára. Addig is Krisztián a jó szomszédság elavult intézményét siratja.
 - Életem első lakásavató buliján rám hívták a rendőrséget! – panaszolja, míg törzshelyére igyekszünk, a Sirály kávéházba. Bár Shakespeare óta színház az egész világ, Sebő Feri és Peer Krisztián alkotóként mégis egy filmforgatás kapcsán találkoztak. Hogy Krisztián forgatókönyve, vagy Feri rendezői zsenije juttatta-e közös filmjüket egy nemzetközi fesztiválra, annak tisztázása a jövő mozi nézőjére marad.

Adás napja: 2007. december 1.

Nézd meg!

2 komment

Címkék: epizód peer krisztián


Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

lengoajto · http://lengoajto.freeblog.hu 2007.12.01. 09:32:42

ennek a musornak a szerkeszteseert/gyartasaert ti tenyleg kaptok fizetest a magyar televiziotol?

szanalmas. kapjatok mar ossze magatokat, mert ennel bzmg a szunidei matine is jobb volt.
vagy inkabb szincsikozzatok ki az egeszet. gaz.

de komolyan.

Triceps 2007.12.31. 07:10:30

PEER KRISZTIÁN > EBÉD

Megcsúszik a kés a porcelánon,
aztán újra csend lesz.
A villáról fél villa rizs lepereg.
Lenyelek egy vadgesztenyényi rághatatlan húst.
Családi ebéd egy idegen családnál,
már elmondtam magamról mindent.
Hogy tervezem a továbbiakban, mik a szüleim.
Ügyesen alkalmazkodtam a szertartáshoz,
szinte már észre sem vesznek,
megszokásból összezártak, hozzámszoktak,
sokáig csak engem figyeltek, de már figyelhetem
a dolgok természetes, itteni folyását.
A polcon elsôre kiszúrom a Rókák szólóban két
kötetét.
Még nem adtam magamról semmilyen képet,
még nem tudom, milyen legyek,
szerelmem biztatóan néz,
azt mondják, már sok mindent mesélt rólam,
de mit mesélhetett?
Itt nem hozzám tartozik.
És közben ez a határozatlan, jóindulatú, diszkrét
várakozás,
hogy mondjak valamit magamtól.
Istenem, csak a kontrollt ne veszítsem el,
ha eddig jól szerepeltem!
Felébredek az üres tányérból,
titokban megmutatom szerelmemnek, amit fölfedeztem,
a pókot a földön,
titkunk kitudódik, amint felvisít.
Itt az idô, hogy feltaláljam magam,
és mellékesen megmentsek egy életet!
Óvatosan az ablakhoz viszem a szalvétába terelt
pókot,
beömlik a hideg, ahogy szerelmem ablakot nyit,
kirázom a szalvétát a szikrázó szabadba.
Megvolt a napi jócselekedet.
Segítek leszedni az asztalt,
már nem vendég, kezdô családtag –
aki szabódott, mikor kínálták,
most kérés nélkül teszi hasznossá magát.
Milyen mérhetetlenül hosszú idô –
merülök el egy pillanatra a gondolataimban,
egy stósz tányérral a kezemben a konyha felé –
milyen mérhetetlenül hosszú idô
egy pók életébôl,
míg újra betalál ide a melegbe, ha egyáltalán.